A hetedik boríték

Válogatás a Kossuth-díjas költő korai verseiből, akit tizenévesen, közvetlenül az érettségi után írt, nyomtatásban meg sem jelent költeményeiért 1955-ben letartóztatták, s izgatás vádjával börtönbe csuktak. 1959-ben könyvtárosi állást kapott Nagyatádon, s ezt követően nagy lendülettel újra írni kezdett. A tanulás kora volt ez, a mindenkitől valamit ellesni ideje, a költészet útjaival való megismerkedésé, az irodalomba történő belépésé, a belső építkezésá. "Verseim többnyire ösztönösen, úgy születtek - emlékezik -, ahogy a járdalapok réseiből a fű kinő. Süt a nap, esik az eső, alul ott a föld, s nem számít, hogy tapossák-e, kik tapossák, ha nem gyomlálják, kapálják ki, előbb-utóbb zöldbe borítja a járdát..."
Verseiből már 1962-ben összeállított egy kötetet, s elküldte a kiadónak. Eredménytelenül. Első önálló kötete csak tíz év múlva, 1972-ben jelent meg, s abban -mert közben hangot váltott- csak néhányat közölt a korai darabokból. Most ismét elővette az 1959-1965 között írt költeményeket. S "mert a pályakezdésről, s egy sajátos emberi-költői világról szólnak", összeállította belőlük ezt, az életművet visszafelé kiterjesztő - szülőfaluja, Vése, első meghatározó munkahelye, Nagyatád előtt fejet hajtó -, s talán az olvasónak is tanulságul szolgáló kötetet.