A HETEDIK TE MAGAD LÉGY - SZEMELVÉNYEK EGY ÉLETBŐL jellemzők

Rendhagyó kötet ez, az Életutak sorozat hetedik darabjaként. Az első öt egy-egy kimagasló mérnök pályáját vázolja föl, a hatodik, A Sziget, a hazai tudományos kutatás egyik jeles műhelyének bemutatása. Ám ez, a hetedik, mint a címe is mutatja: magának a szerzőnek az élete. Nemcsak a mérnöki szakmában eltöltött évtizedek tapasztalatairól ad számot, de egy, a történelem tragikus csapásaival sújtott sors fordulatairól is: egy jómódú, asszimilált magyar polgári család huszadik századi megpróbáltatásairól, felemelkedéséről. Talán az eleve elrendeltetés munkálkodott benne, vallja a szerző, amikor kései éveiben az írásmesterségben lelt örömökre és sikerekre. Sokszínű pályája kezdetén az iparban dolgozott, majd kutató lett, ezután „közszolga” az államigazgatásban. Nukleáris szakmérnök, egyetemi doktor. Nyugdíjba menetele óta több ezernyi tudományos ismeretterjesztő cikke mellett írt és szerkesztett könyveket (ez a huszonnyolcadik), többek közt a Sorskérdéseink című kiadványt, amely a bős–nagym