A hosszú menet jellemzők

1941 áprilisában hat rab egy lengyel lovassági tiszt, Slavomir Rawicz vezetésével megszökött egy szibériai munkatáborból. Hóval, faggyal, hőséggel, éhséggel és szomjúsággal dacolva meneteltek kilenc hónapon keresztül Szibérián, Mongólián, a Góbi sivatagon és Tibet félelmetes hegyláncain át Indiába. Az 5000 kilométeres út végére mindössze négyen maradtak életben.
Hihetetlen történet? Valóban az. Nem csoda, hogy a könyv egyes állításait már megjelenésekor, 1955-ben is erős kétségekkel fogadták. A 2006-ban megnyílt szovjet archívumok iratai több ponton is megingatják Rawicz állításait: nincs például adat arról, hogy a könyvben szereplő tábor valaha is létezett volna. Hat szökevényről (két lengyel, egy lett, egy litván, egy amerikai, illetve egy jugoszláv) hazájukban semmit se tudnak; Indiában nincs nyoma annak, hogy Rawicz valaha is ott járt volna.
Vajon a szerző szándékosan változtatott meg bizonyos tényeket, vagy csupán megcsalta az emlékezete? Netán fontosabb volt számára történetének szimbolikus ereje, mint a valóságtartalma? Soha nem fogjuk megtudni, Rawicz ugyanis 2004-ben elhunyt. Akárhogy legyen is, A hosszú menet a lehetetlennel dacoló emberi akaraterőnek állít megrázó emléket.