A kétezer éves ember

"Két nap süt nála: az egyik az égből, a másik az ő lelkéből. Az egyik megaranyozza a sovány, kiélt földben nem éppen okszerűen termelt vetéseket, a másik az emberek lelkében rútul barnuló hiányokat és hibákat futtatja be arany színnel, humorral. Ilyenformán, mikor az élet szomorúságain sétál keresztül velünk, úgy tetszik, mintha fenékig arany volna az egész világ. S mikor azt meséli, hogy milyen gyalázatos, cudar faj az emberi fajzat, úgy káprázik a szemünk, mintha csupa angyalokról szólna az ének. S éppen az egyik legfőbb varázsereje a Mikszáth tollának, ... hogy mióta használja, mindig mindenkinek feltárta, kíméletlenül felbontotta a legtitkosabb belsejét..." (Móricz Zsigmond)