A kiskirályok

A történet a forradalom előtti évtizedben játszódik. A Tanussyak, a Pontay grófok figurái, megyén belüli szomszédvár-harcai a nagy évtized, a negyvenes évek egyfajta képét nyújtják. Hiszen parádét csinálni mai napság is csak tudnak a magyarok. Ebben rajtuk semmi más nemzet túl nem tesz. Nem is tehet. De mi ez a mostani parádé a hajdanihoz képest, amilyent az öregeink láttak és produkáltak. Csak úgy a híréből halljuk még, hogy volt egyszer egy mágnás, akinek olyan dolmánya volt, hogy nem látszott rajta a posztó az igazgyöngy hímzéstől! Hát az a másik, akinek minden dolmánygombja egy-egy repetáló óra volt, amik hogyha elkezdtek egyszerre ütni, hát az egy kis török muzsikát adott ki! Hát az az egyházfejedelem, akinek az installációi bevonulásánál mind a hat fekete lova ezüstpatkóval volt megvasalva, a patkó mind lógott, ha egy leesett, azt otthagytak a népnek, ott voltak díszkovácsok, rögtön vertek fel más ezüstpatkót, megint olyan veszendőnek szánva. No, meg aztán az a híres herceg, aki egy ilyen parádéra Rubensnek egy eredeti vásznát (a vászon be volt mázolva valami festéssel; megért százezer forintot) felszabatta atillának, azt öltötte fel. Hanem hát mindezeknél híresebb volt az a nagy parádé, amelyben Ponthay Adalbert gróf úr őexcellenciája részesül vala, mikor bevonulását tartá Tuhutum vármegyébe, teljhatalmú királyi biztosi minőségében.