A kommunista aszketizmus esztétikája jellemzők

Mit kezdhet a huszadik századi magyar kommunizmus emlékezetével manapság az irodalomtörténet? Ez az a fő kérdés, amely e munka különböző tárgyú és módszertani megközelítésű fejezeteit összefogja. A könyv olyan határterületen vizsgálódik, amely a huszadik század mai, rendszerváltás utáni irodalomtörténet-írásában meglehetősen elhanyagolttá vált. Az irodalomtörténeti esztétizmus ugyanis a posztstrukturalista elméletek, a hatalomelméletek, kultúrantropológia irányzatainak recepcióját voltaképpen azért sürgeti immár több mint egy évtizede, hogy ezen elméletekkel többnyire homlokegyenest ellenkező modernista értékrend és kánon konzerválását, átmentését, "újraolvasás"-nak is nevezett frissen tartását szolgálja.
Az "újraolvasás" révén dehistorizált és dekontextualizált szövegek betagozódnak a szépirodalom hagyományos kategóriájába, hiszen a nyelvi megelőzöttség tapasztalata ellenére mégiscsak valamiképpen értékhordozónak bizonyulnak. Elfoglalják a helyüket az egyvonalú, célképzetes irodalomtörténeti narratívában, és egy olyan kánonban intézményesülnek, amely sajátos módon egyszerre tud posztmodern és nemzeti lenni.