A LEBUKÓ GYÖNYÖRŰ NAP MÖGÖTT

Mit láthat a fiatalember a kórházi ágyából a hatalmas ablakon keresztül, amely a távolodó kinti világra nyílik, de egyszerre csak becsukódik, összezárul előtte: házakat, villamosokat, utcán játszó gyermekeket, lombos fákat, ezerszínű virágokat, majd hulló faleveleket, az ablakot verő esőcseppeket, széltől megtépázott csupasz ágakat, hó alatt roskadozó tájat, a tavaszi szellőtől himbálózó rügyeket? Mindet külön-külön, egymásután, vagy az egészet együtt, mint a gyönyörű, lebukó nap alatt a sötétségbe boruló szép világot? És miről álmodhat? A távoli kék bolygóról a Tejúton, csillagporral be­hintve? Vagy hóvirágról a puszta hómező kö­zepén? S ki az, ki hóvirágot nyújt felé? Fájdalmas és szenvedélyes kiáltás ez a mű: az élethez – az életért.