A megsebzett cédrus

"Mátyáska nem tudta, hogy kik ültek a Hadik Kávéházban. Hogy itt ült Móricz Zsigmond, az Árvácska írója. Nem tudta, hogy a feje fölött, fenn, az ötödik emeleti műteremben halt éhen Csontváry Kosztka Tivadar. Nem hallott ő soha a Magányos cédrusról, azt sem tudta, hogy kicsoda Csontváry. Csupáncsak megtetszett neki a kis tér, ahol - Gárdonyi Géza szobra alatt - a bokrok tövében le lehet tanyázni, meg lehet aludni. Valami delejese érzés vonzotta ide, végzetszerűen. Amikor a teret rendezték, és a bokrokat kivágták, átköltözött a Hadik Kávéház bejárati lépcsőire. Éppen üresek voltak. Lakójukat, aki három telet didergett végig rajtuk, félig fagyott állapotában elütötte egy villamos. Mátyáska, az egykori dorogi bányász lett az utóda.
Itt halt meg, a múlt tél végén. Az egyik este három mécses pislákolt a lépcsőkön az emlékére, másnap reggelre a vérfoltokat is felmosták a kőről. Mátyáska mája szétrobbant.
Ám tegnap, a Gárdonyi téren, kilépve az élelmiszerboltból, belebotlok egy esett emberbe. Tétován álldogál ott, a járdán, éppen Csontváry egykori műtermének ablaka alatt. Fején vastag kötött sapka, lehúzva mélyen a homlokába.
Mátyáska az. Feltámadott.
Gyertyaviaszos arc, besüppedt, fénytelen szempár, a kézfejen aszott bőr. A megsebzett cédrust látom. A csupa begyógyulatlan sebet, a csupa vérzést, a csupa hántást azon a csupasz, semmibe kapaszkodó fán.
-Hát visszajött? - kérdem.
-Vissza."
(Kósa Csaba)