A mennyeknél súlyosabb

Jövőre lesz tíz éve, hogy Kurt Cobain meghalt. Ennyi idő távlatából talán érthetőbbé válik mindaz, amit a kilencvenes évek elején a Nirvana váratlan sikere, majd Cobain még váratlanabb öngyilkossága jelentett. Ez a típusú gitárzene nem jelentett újdonságot már akkor sem. Hajlottunk rá, hogy úgy érezzük: a hetvenes-nyolcvanas évek punk- és metalzenéi végsőkig koptatták ezt a hangzást, és a Nirvana csupán sokadik újrakeverése az ezerszer elcsépelt stílusoknak. Sikerük mégis elsöprő volt, és ennek sokan keresték a magyarázatát. Bár a seattle-i hangzás, a grunge más képviselői - mint például a Pearl Jam vagy a Smashing Pumpkins - is elvergődtek a világhírig, a Nirvanát mégis nehéz volna egy zenekarnak tekinteni a sok közül. Sikerük magyarázata talán Kurt Cobain rendkívüli szuggesztivitásában rejlik, dalszerzőként és előadóként egyaránt. A dalforma az azóta eltelt évtized során szinte végképp kiveszni látszik a rock amp; rollból, úgyhogy könnyen lehetséges, hogy a műfaj egyik utolsó zsenijét tisztelhetjük Kurt Cobainben. A több mint négyszáz interjú és négy év kutatómunkája alapján megírt A mennyeknél súlyosabb talán hozzásegít ahhoz, hogy tárgyilagosan szemléljünk egy olyan jelenséget, amely mítoszteremtésre és melodramatikus közhelyekre hajlamosíthatna bennünket.