Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
Ez a könyv az első magyar nyelven megjelenő általános mikológiai tankönyv, amely abból a célból íródott, hogy a mikológia egyetemi oktatását szolgálja és egyben lehetőséget teremtsen a magyarul olvasó érdeklődőknek e tudományág alapjaival való megismerkedésre. Mikológiát önálló, kötelező tárgyként a hazai felsőoktatási intézmények közül ma egyedül az Eötvös Loránd Tudományegyetemen oktatnak. Ennek bevezetésére a biológusok és biológiatanár-szakosok oktatásába azért volt szükség, mert a tudomány mai állása szerint tarthatatlan, hogy az élővilág egyik legnagyobb és legjelentősebb, különálló csoportját alkotó gombákat továbbra is a növényvilág részének tekintsük. Az eddig hagyományosan a növénytani tárgyakon és a mikrobiológián belül, széttagoltan tanított mikológiai ismeretek nem tükrözik e tudomány jelenlegi fejlődési szintjét és nem alkalmasak a hallgatók egységes mikológiai szemléletének kialakítására.A mikológiát mint alaptárgyat a felsőfokú biológiaoktatásban az állattani és növényt
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg: