A MOLNÁR, AKI LIPÓT VOLT

A világ legszebb helyén születtem, a Hűvösvölgy elején. Én nyitottam meg a Szabó Lőrinc iskolát, az Ötvös utcai általános első osztályában pedig fejemre omlott az iskola… Három évig a Budagyöngye Tüdőszanatóriumból választottak le egy részt, ahol tornatermünk nem lévén, Kuruclesen tartottuk a testnevelés órákat. Ott tanultam meg síelni is, futballozni meg a vadaskerti házban. Biztos vagyok benne, ma már nem hiszi el senki: a Bölöni György utcában szánkózván soha nem fékeztünk a Hűvösvölgyi útnál, hanem átcsúsztunk rajta. Ráde Gábor barátommal bejártunk a „bolondokházába”, ott tanultunk meg úszni a kismedencében, nagyon nagy barátunkkal, Gusztival, a csendes őrülttel, aki mindig mondta nekünk: „Guszti, fáj a fogam, húzd ki.” A Lipót előtt elütött az autó, eltört a lábam, és az akkori tízkilós gipsszel egy hónapra rá már vadul futballoztam a grundokon. Az egész életünk egy nagy grund volt, a Zsíros-hegytől a János-hegyig, a Völgy utcától a Gugger-hegyig miénk volt a tér, mert mi nőttünk