A NAGYSZEBENI KIRÁLYBIRÓ jellemzők

Jósika Miklós nagy múltú erdélyi arisztokrata család fia volt, főnemesi ősei, rokonai fontos hivatalokat viseltek Erdélyben. Bár mindenki gyors katonai karriert jósolt neki, ő inkább úgy döntött, hogy író lesz. Első megjelent regénye az Abafi, egyben az első igazi magyar regény is. A Walter Scott-i típusú, romantikus történelmi regényekért rajongó közönség hálás volt, hogy végre eredeti magyar művet is olvashat. Jósika ezzel egy csapásra az irodalmi élet középpontjában találta magát, s ezt követően sorban jelentek meg regényei. Műveiben történelmi eseményeket dolgozott fel, s ezzel a hazafias nemzeti hagyomány ápolása volt a célja. Világos után menekülnie kellett, de külföldön is lankadatlanul írt, s amikor meghalt, itthon nemzeti gyászként vették tudomásul elmenetelét. Jókai mondott fölötte gyászbeszédet, rámutatva, hogy Jósika volt a kezdet, tőle lépett tovább az egész magyar regényirodalom. Művei mára csaknem ismeretlenek az olvasóközönség előtt, pedig írói működése alatt százhuszon