A portré alakvariánsai Schöpflin Aladár életművében

Rózsafalvi Zsuzsanna Schöpflin-monográfiája a 2009-ben nagy sikerrel megvédett doktori értekezésének átdolgozott, az utóbbi évek kutatásait is hasznosító változata. Napjainkban látványosan felélénkült az érdeklődés a 20. századi magyar kritikatörténet egyik kiemelkedő alakjának munkássága iránt. Különleges aktualitása többek között abban rejlik, hogy értő szemmel tekintett a korszakok, stílusok, irányzatok eltérő teljesítményeire, ösztönözte az ízlésformák párbeszédét, a múltbeli és a kortárs fejlemények történeti távlatú értékelését. Esztétikai szempontból elvetette a tradicionálisnak és a modernnek, avagy a konzervatívnak és a liberálisnak nevezett irodalmi áramlatok éles, egymást kizáró szembeállítását. Az anekdota mesterének tartott Mikszáth Kálmánban éppúgy észrevette az újító epikust, mint ahogy a szimbolista Ady Endrében is a magyar verselési hagyományokhoz kapcsolódást. Érzékelte a modernizálódás feszültségeit, de mindig tárgyilagos és türelmes maradt.
A monográfia Schöpflin Aladár jellegzetes műfajára, az írói portréra összpontosít. Korszerű szempontok szerint vizsgálja az „arcképesszének” a 19-20. században igen elterjedt módszerét, mely az irodalmi nyelvvel összefüggésben látja mind az alkotó személyiséget, mind pedig a társadalmi életet. E portrék fontos szerepet játszottak a magyar irodalom romantikus és modern klasszikusainak kanonizálásában. Rózsafalvi Zsuzsanna könyve elmélyült szakmaisággal veszi sorra a Vörösmarty Mihályról, Petőfi Sándorról, Gyulai Pálról, Babits Mihályról, Móricz Zsigmondról, Kaffka Margitról és másokról szóló írásokat, mellőzhetetlen eredményekkel járulván hozzá a magyar kritikatörténet egyik lényeges fejezetének kutatásához.