A Sasfiók

Amikor Napóleon 1814. január 25-én hajnalban bemegy alvó fiához, s egy pillantást vet rá, búcsúzóul mielőtt elindul csapataihoz - az ellenség már mélyen benyomult az országba -, még nem tudja, hogy utoljára látta a "római király"-t, azt, akiről kijelentette: "Irigylem ezt a gyereket... Csak ki kell nyújtania a kezét, és övé az egész világ."
A kis Napóleon világa azonban eleinte nagyon szűk: anyjával együtt Bécsbe kerül, nagyapjához, az osztrák császárhoz. Itt folytatódik a nevelése, amely egyben átnevelés is, "agymosás". Mária Lujza azt akarja, hogy "ízig-vérig német herceggé" váljon, Ferenc császár megtiltja, hogy "múltbéli helyzetéről" szó essék előtte. De a gyerek emlékszik és kérdez, a titkolódzásnak megvannak a korlátai, s nevelői nem olyan korlátoltak, hogy hazugságokkal traktálják. Lassacskán megszűnik a Napóleon-tabu, a "kis herceg" többszáz kötetet gyűjt össze apjáról, és megfogadja, hogy a nyomdokaiba lép, jeles hadvezér lesz, és ha lehet, visszaveszi a Bourbonoktól a trónt. Erre 1830-ban van némi esély, sőt Napóleon fiának - aki valóban uralkodásra termett - más népek is kínálnak koronát. Világa most már kitágul, a Sasfiók bontogatja szárnyait, mindhiába, mert rövidesen tüdőbajban meghal.
A Napóleon-sorozat méltó lezárása ez a kötet. Castelot történészi igénnyel, de pergő, élvezetes stílusban mondja el ifjú hőse életét, rajzolja meg rendkívül rokonszenves egyéniségét, mesterien fonva össze apa és fia sorsát: a Császár, "a történelem legnagyobb lángelméje", mindvégig jelen van, kezdetben cselekvő személyként, aztán az emlékével, eszméivel és nem szűnő hatásával...