Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
Bartha Albert vezérezredes, a demokratikus, nemzeti magyar honvédség vezetői között az egyik legbátrabb tábornok volt. Minden erejével harcolt a diktatúrák ellen, ezért került szembe a kommunizmussal éppúgy, mint a nácizmussal. Kétszer volt honvédelmi miniszter, először 1918-ban próbálta megmenteni az ország függetlenségét és megakadályozni az 1919-es kommunista hatalomátvételt. A második honvédelmi miniszterségére még nehezebb külpolitikai helyzetben került sor, 1946-47-ben. Moszkvával szembeszállva akarta megmenteni a magyar honvédséget. Hősies ellenállás után emigrációba kényszerült, és 1960-ban az Egyesült Államokban halt meg.
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg: