Tóth László kötete 47 interjút foglal magába. Az elmúlt idő nyomában alcímet viselő kötet előszavában azt írja Tóth László: sosem voltam újságok, egyéb médiumok, illetve riporterek sztároltja, és senki nem versengett nyilatkozataimért, interjúimért, az elmúlt közel négy és fél évtized alatt így is összejött vagy száz interjúm.A szövegemberben a szövegember újságírói kérdésre válaszolva így vall az interjúról: Számomra az interjú is egyenrangú műfaj a többivel, s ha komolyan vesszük, ugyanúgy képesek lehetünk vele a saját látomásunkat (is) megfogalmazni a világról, mint például a verssel, s nemcsak a magunkét, hanem a megkérdezettünkét is. Kérdés és válasz ugyanis együtt alkot egészet benne; valószínűleg a beszélgetőtársaim válaszai sem léteznének a közreműködésem nélkül, vagy ha igen, semmiképpen nem úgy, mint a velük együtt készített interjúmban: hiszen valamiképpen a válaszaikban is benne vagyok, nemcsak a kérdéseimben. Miként benne vagytok a most általam mondottakban ti is: a