A talentum jellemzők

"Tanulmány? Riportkötet? Edzői szakkönyv? Hitvallás? Esetleg vádirat? Mindegyik és egyik sem. Sokkal inkább védőbeszéd ez, azt hiszem. Rekviem egy álomért, egy lehetőségért, egy kezdeményezésért, amelynek résztvevői szakmai alapokon, nem szégyellem kimondani, szent elhivatottsággal vágtak bele az utánpótlás-nevelésbe, az edzőképzésbe, a Bozsik-programba, remélve, hogy újra becsülete, jövője lehet itthon ennek a fantasztikus játéknak. Aztán, ahogy felidéztem, sorba szedtem az éveket, ahogyan egyre több történet villant elő, rájöttem, hogy nem csupán a futballról és nem is csak a szakmáról szól ez a könyv, mert a szakmáról, szakmaiságról - tisztelet a kivételnek - már jó ideje nem beszélhetünk. Inkább egy társadalmi-történelmi korrajzot mutat be. Azt, amelyben edzőként kellett helyt állnom, feladatokat megoldanom, és leginkább azt, miként éltem meg a lassan mindennapossá váló, kisstílű csatározásokat, amelyek mindenről szóltak, csak a lényegről, a tehetségről, a talentumról nem." (A Szerző)