A VAKONDOK ÁLMA

Ez a verskötet egy hosszú és küzdelmes költői felfedező út fontos állomása. A költő a megtöretettség és a pusztító világzavar médiumaként szólal meg. Azt érzékeli ugyanis, hogy „az idő összekeveri az éjt és a nappalt”, hogy a létezés csupa tragikusan groteszk szorongás, hogy ebben a nappalnak hitt éjszakában kialudtak az irányfények. Az erkölcsi értékek, mint mértékegységek az uralkodó érdekek kedve szerint változtat-hatók. A humánum képviselője, a költő, ebben a helyzetben épp önmaga tehetetlenségét átélve jut el a lázadás gesztusáig. A költőnél ez a szorongva kinyilvánított szándék fordul át a költészet paradox csodájaként a létmegértés irányába, mikor akarva-akaratlanul, vállalva az embermassza végzetes el-idegenedettségének következményeit, tétován, mégis az önfeladás ellenében megpróbál ár ellen úszni. Hitet keres, ahol a „fűszálak hegyére tűzve… minden szó újravirul”.Baán Tibor