A VALLÁSOSSÁG ERKÖLCSI ERÉNYE

Krisztus felszólítását – „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” (Mt 22,21) – többnyire a szétválasztás értelmében fogjuk fel, pedig Krisztus tanításában az Isten és a felebarát szeretete mindig a legszorosabb egységben van, ezért a fenti mondatot az összetartozás szellemében is értelmezni kell. Eszerint ha megadjuk az embereknek, ami az embereké, akkor ezzel Istennek is adunk. S fordítva: csak akkor tudjuk megadni az embereknek, ami az embereké, ha megadjuk Istennek is, ami az övé. Így az erkölcs és a vallás világa egymást erősíti és tisztítja, amire korunkban égetően szükség van. Amikor az Isten iránti tiszteletben igényesek vagyunk, akkor ez visszahat az embertársainkkal s önmagunkkal való viszony igényességére is. Amint viszont az igaz Isten felé lazul az erkölcsi igényesség, az magával rántja az ember iránti tiszteletet is. A jelen kötet a vallásosság erényét járja körül, hogyan kell igényesnek lenni az imádságban, a szent dolgok tiszteletében, m