A varsói felkelés ár és hasonló termékek
A varsói felkelés jellemzők
Norman Davies brit történész a második világháború egyik legkevésbé ismert tragédiáját írja meg. A náci Németország elsőként Lengyelországot támadta meg, majd - amikor a siker már bizonyossá vált - a Szovjetunió is bekapcsolódott, és ezzel az agresszióval kezdetét vette a világméretű konfliktus.
Davies született angol, "szerelemből" tanult meg lengyelül, és életműve nem jelentéktelen részét a lengyel történelemnek szentelte. Furcsa "nyugati" tehát, de talán éppen azért tud hiteles képet alkotni Közép- és Kelet-Európa történelméről, mert távolabbról szemléli. Lengyelország az antifasiszta koalíció hűséges tagjaként élte meg pokoli szenvedéseit és veszteségeit, ám azokat egyaránt köszönhette a két totalitárius rendszernek: a német náciknak és a szovjet kommunistáknak. Olyan igazság ez, amellyel már Churchill és Roosevelt sem szívesen szembesült a Nagy Koalíció idején, s amelyet példás konszenzussal hallgatott agyon Kelet és Nyugat. Így történhetett meg, hogy még a művelt közvélemény tudatában is összecsúszik a varsói gettó 1943-as és Varsó 1944-es felkelése, hogy míg Auschwitzról kimerítő ismeretekkel rendelkezünk, Katynról csak évtizedekkel később értesültünk, s elkövetői sokak szemében ma sem számítanak a nácikkal egy kategóriába tartozó gazembereknek.
Davies, a tájékozott kívülálló pozitivista módon a tényekre koncentrál: mi történt Lengyelországban és fővárosában a felkelés előtt, alatt és után. Az eseményeket mindig a nemzetközi kontextusba helyezve vizsgálja, s nemcsak a felkelés hadtörténetét beszéli el, hanem társadalom- és művelődéstörténetét is. Kiderül, hogy egy több tízmilliós népbe szervesen beépült sok százezres ellenállási mozgalom volt ez, nem pedig elszigetelt, jelentéktelen játszadozás a világégés valamelyik mellékhadszínterén, valamint hogy a Nyugat hogyan hagyta cserben hűséges lengyel szövetségeseit, akárcsak a vasfüggöny keleti oldalára került többi népet. A felkelés utóélete pedig kulcsot ad a "létező szocializmus" lengyelországi évtizedeinek, sőt némileg a lengyel rendszerváltásnak a megismeréséhez és megértéséhez is.
Davies született angol, "szerelemből" tanult meg lengyelül, és életműve nem jelentéktelen részét a lengyel történelemnek szentelte. Furcsa "nyugati" tehát, de talán éppen azért tud hiteles képet alkotni Közép- és Kelet-Európa történelméről, mert távolabbról szemléli. Lengyelország az antifasiszta koalíció hűséges tagjaként élte meg pokoli szenvedéseit és veszteségeit, ám azokat egyaránt köszönhette a két totalitárius rendszernek: a német náciknak és a szovjet kommunistáknak. Olyan igazság ez, amellyel már Churchill és Roosevelt sem szívesen szembesült a Nagy Koalíció idején, s amelyet példás konszenzussal hallgatott agyon Kelet és Nyugat. Így történhetett meg, hogy még a művelt közvélemény tudatában is összecsúszik a varsói gettó 1943-as és Varsó 1944-es felkelése, hogy míg Auschwitzról kimerítő ismeretekkel rendelkezünk, Katynról csak évtizedekkel később értesültünk, s elkövetői sokak szemében ma sem számítanak a nácikkal egy kategóriába tartozó gazembereknek.
Davies, a tájékozott kívülálló pozitivista módon a tényekre koncentrál: mi történt Lengyelországban és fővárosában a felkelés előtt, alatt és után. Az eseményeket mindig a nemzetközi kontextusba helyezve vizsgálja, s nemcsak a felkelés hadtörténetét beszéli el, hanem társadalom- és művelődéstörténetét is. Kiderül, hogy egy több tízmilliós népbe szervesen beépült sok százezres ellenállási mozgalom volt ez, nem pedig elszigetelt, jelentéktelen játszadozás a világégés valamelyik mellékhadszínterén, valamint hogy a Nyugat hogyan hagyta cserben hűséges lengyel szövetségeseit, akárcsak a vasfüggöny keleti oldalára került többi népet. A felkelés utóélete pedig kulcsot ad a "létező szocializmus" lengyelországi évtizedeinek, sőt némileg a lengyel rendszerváltásnak a megismeréséhez és megértéséhez is.
