A XIX. század költői - Válogatott versek jellemzők

A CD-n elsősorban olyan versek hangzanak el a XIX. század első felének költői terméséből, amelyeket korunk gyermekei is bátran fogyaszthatnak. A válogatás ily módon segítséget nyújt ahhoz, miként reprezentálhatjuk a kort, a korstílust úgy, hogy ne kerüljenek légüres térbe az elemzésre, órai feldolgozásra szánt költemények, például Petőfi művei.
A válogatás során fontos szempont volt, hogy minél kevesebb nehéz, információkkal túlterhelt szöveg kerüljön be, így a CD-n több a kedély, a humor, mint a kort reprezentáló gyűjtemények többségében. A verseket kiváló előadóművészek, Papp Györgyi és Szerémi Zoltán olvassák fel, akik a művek pontos interpretálása mellett megpróbálták a mai közönség számára tolmácsolni az egykori üzeneteket.