A ZÁRT VILÁG jellemzők

„Van abban valami halálos, amikor az ember saját múltjába fúrja bele magát” – írta Balogh Edgár. Horváth Ivánnak minden oka megvan arra, hogy vájkáljon saját múltjában, hiszen három olyan korszakot élt át, amely alapvetően eltért egymástól, így bőven akad mondandója a Horthy-, a Rákosi-, a Kádár-korszakról és a rendszerváltás utáni időkről. Novellákon és elbeszéléseken keresztül tárja elénk, hogy a fent említett történelmi korszakok ugyan sok szempontból eltérnek egymástól, de valamiben mégis megegyeznek: fentről nézve egészen másmilyenek, mint a hétköznapi ember szemszögéből nézve. Írásaiban arra törekszik a szerző, hogy az egyén történetén keresztül a kor valósága elevenedjen meg az olvasó számára. Éppen ezért sok olyasmit mesél el, amiről nem nagyon illik még ma sem írni.Horváth Iván gépészmérnök, autodidakta festő és író. Nála a festés és az írás szoros egységet képez: a leírt gondolatok szellemében festi meg képsorozatait. Arra törekszik, hogy az írásban lerögzített gondolatvilág