ALSÓGOLGOTA

Fischer Botond verseinek olvasásakor nem az első­kötetesekre gyakran jellemző formai ujjgyakorlatok sorozatát figyelhetjük, hanem azt érezhetjük végig: a költői megszólalásnak tétje van – a versek szólnak valamiről. Nem leltároznám azt, hogy mi mindenről – helykeresésekről, énkeresésekről is, kétségtelenül –, de az építkezés motívumát fontosnak és jellemzőnek érzem a kötetben. Az ember, ha verset ír, egyszerre próbálja Déva várát és Bábel tornyát felépíteni. Építőanyagok után kutat, és megtalálja azokat mito­lógiai történetekben. Kötőanyagok után kutat, és megtalálja azokat a tornyokba beépített testekben. Önmagát építi, mintha Dévát és Bábelt építené, és közben végig ott lakik önmagában.