Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
Sorozatunk e kötetében azon fogalmakat igyekeztünk összegyűjteni, melyekkel az általános iskola ötödik- hatodik- hetedik és nyolcadik osztályban tanultak során találkozhatnak a diákok. A sulilexikon segítség lehet a tanulásban, hiszen a diákok itt röviden minden lényegeset megtalálhatnak, bár nem törekedhettünk a teljességre. A tanult tantárgyakat – magyar, történelem, biológia, földrajz, számítástechnika, ének – vettük alapul, így az ezekhez kapcsolódó fogalmakat tartalmazza, valamint eseményeket és egyénekről szóló rövid ismertetést. A diákoknak órára készüléskor, kisbeszámoló, otthoni dolgozat írásához, összefoglaláskor is segítségükre lehet e kötetünk, de ugyanúgy haszonnal forgathatják a felnőttek is.
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg: