APROPÓ - KÖNYVEKRŐL JUTOTT ESZÜNKBE jellemzők

A kötet a Szépirodalmi Figyelő folyóirat Apropó című rovatában közölt írásokat gyűjti egybe. A rovat 2008-as indulásától 2011 végéig összesen huszonnégy esszé jelent meg a lapban, melyek a magyar könyvpiacon forgalomba került kiadványok, ritkább esetben kulturális események vagy évfordulók „apropóján” születtek. Az írások szerzői – ismert és fiatal írók, kritikusok, irodalom- vagy eszmetörténészek – egy-egy, az általuk választott könyvek által kijelölt, érdekes és aktuális, időnként vitára ingerlő témakört járnak körül. Az írások átmenetet képeznek a hagyományos könyvkritika és a problémacentrikus esszé, illetve tanulmány között. Egy, az angolszász könyves folyóiratokból ismert koncepciót ültetnek át a magyar kulturális közegbe, szerzőiknek köszönhetően hazai ízekkel és jelentős műfaji változatossággal. Ennek következtében túlmutatnak a megszokott kritikai műfajokon, önálló alkotásokként is megállják a helyüket – akár a kiindulópontjukként szolgáló művek ismerete híján is olvashatók