Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
A regények a magyarság, illetve a Kárpát-medencében élő népek történelmének mintegy hat évszázadát fogják egybe. A ciklus első darabja az Avarok gyűrűje, amelyben a magyarok feltételezett rokonairól, a 6-7. században a Kárpát-medencébe települt Avarokról rajzol érzékletes és sokszínű kepét Szentmihályi. Gellért, a következő regény középponti alakja már az állam-és egyházalapítás idejébe kalauzolja az olvasót. A mű Gellért elképzelt emlékirata, s benne nemcsak egy nagy formátumú szervezőegyéniséget ismerhetünk meg, hanem a sorsát küldetésként vállaló ember belső vívódásait, gondjait is. A látó és a vak című regény a 12. századi zavaros időkben játszódik. II. Béla ifjúsága és uralkodása idején. Könyves Kálmán halála a teljes széthullás felé sodorja az országot, ezért végső, kétségbeesett lépésként esik a választás a megvakított hercegre. Bélát készületlenül éri a hívás, de a feladat súlya alatt nagyszabású, kitűnő uralkodóvá válik. Szentmihályi mindhárom regényében az egykori felje
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg: