ARC- ÉS ALAKTAN jellemzők

Egyesek már a találkozás első pillanatában keresik az arcon át az embert, ösztönösen érezve, hogy az egyszeri meglátás több, mint száz más egyéb. Mások az ember belső kisugárzásából mintegy megérzik, azaz érzésben veszik át az illető egyéniségét. Mindkét ösztönösség évezredes bennünk, amit a régiek is ismertek, de ezen ismeret nagy általánosságban soha nem lett közkincs, mert egyrészt a nagy többség – amelyre nem előnyösek e tan tételei – tagadja azt, másrészt mi hasznát se veszik a – haszonlesők…E könyv célja az emberek, illetve önmagunk megismerése. Amíg nem ismerjük önmagunkat és ama végső ideált, amely felé alakulni és fejlődni kell, addig nem is lehetünk önmagunk irányítói, hanem csak a sors, illetve a körülmények és tömegszokások kormánynélküli sajkái. Minden ember önmaga átka vagy áldása, vezérelvei szerint s ezért burjánzik egyik lelkében – mint dudva – a bánat s békétlenség, másikéban – mint ápolásra szorult nemes növény – az öröm, béke és vidámság…E könyv csak az általános né