Az artista estére hazamegy

"A versírást viszonylag későn, és akkor is inkább csak kalandvágyból, pillanatnyi vagabundságból kezdtem el, semmint a feltétlen mondanivaló, a súlyos tartalom okán. A leírt szó felelősségének felismerése, a világ- és életszemlélet kialakulása csak később következett be: nem a gondolkodás tett költővé, az írás tett gondolkodóvá. Az írás, amely így rendező elvvé lett bennem a világtendenciák zűrzavarában; önmagam szabta igazodási pont, fogódzó az összekuszt értékek között, arany középút, egyensúlyi helyzet, ahonnan ki lehet billenni ugyan, de ahová mindig vissza lehet és kell térni. A hallgatástól önmagam számára válnék hiteltelenné, s mindahhoz asszisztálnék ami ellenemre van a világ folyásában; nem biztos, hogy az írás által tisztán látok, de nélküle ennek szándékát is feladnám, s talán el is sodorna ez a közeg, melyben folyamatosan jelen van mindennek az ellenkezője is, pillanatnyi szempont-igazságok cáfolják meg egymást, s ahol csak az egyéni rend adhat eligazodást. Ez az egyéni rend a vers nekem. S a vers felülemelkedés is, mert hitem lehet ugyan hiábavaló, tarthatok bármit is jónak vagy károsnak, írhatok akármit, akkor sem változik semmi - de van egy szilárd pontom, van, amit folytatnom kell minden körülmények között. Menedék, hogy ami rajtam múlik, abban valamennyier megteszem a magamét. Így hát írok. Egész egyszerűen nem tehetek mást." (A szerző)