Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
Megszületik egy aprócska, gyönyörű kislány. Szülei rajonganak érte annak ellenére, hogy sírós baba, ami az albérletben pokoli időket vetít előre, hiszen a főbérlőként velük élő idős házigazdát rendkívüli módon idegesíti a nyugtalan csecsemő. Az édesanya főnővér egy kórházban; minden befolyását latba vetve megpróbál rájönni, mi baja gyermeküknek, azonban a vizsgálatok sorra negatív eredményeket hoznak. A helyzet egyre romlik, míg az édesanya el nem éri a specialista professzornál, hogy a saját tapasztalataira alapozott diagnózis alapján megoperálják a kicsit. A műtét remekül sikerül, és a kislány kisebb fogyatékkal ugyan, de felépül. Gyermek- és kamaszkora nyílt, talpraesett természetéhez illően izgalmas. Amikor pályát választ, édesanyja példája lebeg a szeme előtt, ám azt még ő sem sejti, milyen kihívásokkal kell szembenéznie, mire elérheti célját. Az élet pedig ismét bebizonyítja, hogy időnként hajlamos kísértetesen ismételni önmagát, és erre bizony nincs képlet!
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg: