Az én kis Buddhám

A kötet nem szokványos sikersztori: a "kis Buddha" története egy "reményt nem hagyó diagnózissal" folytatott, győztesen megvívott küzdelemről szól. A könyv átütő erővel hívja fel a figyelmet a mindennapjainkban jelen levő, de akarva-akaratlanul kevésbé tudomásul vett tényre: Földünkön nagyjából minden tizedik ember közvetlenül érintett a hátránnyal élők oktatási, élettani, elfogadottsági problémáiban. Ez a helyzet Magyarországon is.
A Down-kóros fiú társadalmunk egyenrangú, értékes tagjává válásának története számos, olykor meghökkentő, de mindenképpen megszívlelendő tanulságot hordoz. Szembesít fásultságunkból, bezárkózásunkból, közönyünkből fakadó gyengeségeinkkel, ugyanakkor kiprovokálja a figyelmet a mindenkiben - Down-kórosokban is - meglevő, örök emberi értékekre. Különösen hatásos az író érvelése, amikor visszatérően demonstrálja, hogy a "normális" emberek mi mindent tanulhatnának tőlük, e "furcsa" emberektől. Előnyére válik a könyvnek az is, hogy írója nem elfogult édesanyaként viszonyul a témához, hanem mint a fiát nagyon szerető, de világosan látó, berögződéseinket tárgyilagosan elemző, reálisan ítélkező mesélő, aki a személyesen megélt történeteken keresztül mutat rá súlyos és valós problémákra.