Az informatika elméleti alapjai - Informatikai füzetek 1. jellemzők

A szerzők, akik a középfokú, valamint a felnőttoktatásban dolgoznak, azzal a szándékkal írták ezt a könyvsorozatot, hogy rövid, áttekinthető formában juthassanak információhoz a középiskolások, a felnőttoktatásban, vagy a felsőoktatásban részt vevők, illetve az önképzéssel tanulók. A könyvsorozatot úgy állították össze, hogy az első hét kötet megfeleljen az ECDL vizsga moduljainak. A szerzők minden könyvet kibővítettek azokkal az ismeretekkel, amelyeket a gyakorlat szempontjából fontosnak ítéltek, vagy az elmúlt évek vizsgatapasztalatait, illetve a középiskolák számára készült tantervek alapján szükségesnek láttak. Az olvasó most a legelső könyvet veheti a kezébe, amely a számítógépes ismeretek elméleti alapjaival ismerteti meg.