AZ OROSZLÁNSZÁJ NEM CIBÁL, DE ILLATA SZÁLL

Sokan méltatják költészetét külföldön is. Kenneth White többek között így ír róla: „Apollinaire beszél a rend és a kaland örök vitájáról. A rend képviselői s a ’mindennapi’ gondolat makacs hívei számára a költő mindig gyanús kalandor marad. Nikolaj Kancsev sem kerülte el ezt a helyzetet.” Természetes volt ellentmondó fogadtatása hazájában (a hallgatás is körülötte hosszú ideig?), hisz szokás- és ízlésingerlő a versmagatartása. Hiteket vált (nem önmagában), bábeleket igazgat, kísérti az asszociációkat. Mert nem csupán folytatni vagyunk kárhoztatva. Nikolaj Kancsev Bjala Voda faluban született 1936-ban. 1957 óta publikál. Első verseskönyve 1965-ben jelent meg, ezt vagy harminc követte. (Több gyermekvers-kötetet is írt.) Elsősorban francia és grúz költőket ültetett át bolgárra, de magyarból is készült fordítása. Kitekintő költő. Lassan két évtizede Nikolaj Kancsev hamvasan fricskázó költészete „helyére kerül” hazájában is. A váltásév után sok-sok összeállításban, néhányszor többnyel