Az ötös számú vágóhíd avagy a gyermekek keresztes hadjárata jellemzők

Van okunk ünnepelni. Kerek negyven esztendeje, 1969-ben jelent meg első ízben ez a méretében szerény, irodalomtörténeti jelentőségét illetően azonban korszakos mű.
A szerző, ez a "tisztavérű" német, 1944-ben, alig huszonkét évesen, az amerikai hadsereg felderítőjeként német hadifogságba esett a belga hadszintéren. Drezdába vitték. Nem sokkal a háború befejezése előtt a brit légierő porig égette az ékszerdoboz-szépségű barokk kórházvárost. Bosszúból. Coventryért, Londonért. Néhány óra alatt százharmincötezer ember, csupa öreg, gyermek, asszony és hadirokkant égett szénné. Katona egy sem akadt köztük. Vonnegutnak és társainak jutott a feladat, hogy a közparkokban hatalmas piramisokat építsenek a hullákból, és elhamvasszák őket.
Tömegmészárlásról alighanem teljes képtelenség katartikus, ráadásul mulatságos könyvet írni. A szerző maga huszonöt éven át kísérletezett vele, mire végül megszületett a nevezetes "Dezda"-kötet, s általa a világméretű Vonnegut-kultusz. 1969 óta millió és millió példány fogyott el a könyvből.
Az írót nemcsak hazájában, de az egész bolygón afféle prófétaként tisztelik. A groteszk, az abszurd, a fekete humor apostola ő. Meghalt, mégis elevenebben hat, mint valaha.
E kétnyelvű kötet főhajtás a megrendítő erejű alkotás és Kurt Vonnegut géniusza előtt.