Vilikovsky nem hisz a történetek elbeszélhetőségében, inkább lehetőséget ad a dolgoknak, hogy Önmagukról vallhassanak. Az ily módon játékba hozott szövegek kiadják magukból a szavakkal elmondhatatlant, ami az irónia fátyolán át mindig valamilyen banalitás, ugyanakkor megrendítően mély emberi mozzanat is