Babits Mihály levelezése 1907-1909 jellemzők

Babits Mihály az 1907-es évet Szegeden kezdte, ahová néhány hónappal korábban Bajáról helyezték, 1909 tavaszán, s Levelek Iris koszorújából című kötetének megjelenése idején már Fogarason tanított. Levelezésének második kötete azokat a leveleket tartalmazza, amelyek e két dátum között születtek. A Szegeden töltött tanév második részében Juhász Gyula baráti segítségével többször megszólalt a helyi sajtóban, közreadva verseit és színibírálatait. Itt keletkeztek első prózai írásai is. Fogarasi áthelyezését kedvetlenül fogadta, rosszul esett neki a szülővárosától és Budapesttől elválasztó távolság. De az 1908 nyarán tett velencei útról élményekkel és benyomásokkal telten tért vissza, s a messzi városban kapott kedvet Dante fordításához is. Jelentős eseménnyé vált verseinek megismertetésében a Holnap című nagyváradi antológia, amelynek munkatársai közé Juhász Gyula vonta be, ám a gyűjtemény és fogadtatása ambivalens érzéseket keltett benn: nem értette, hogy miért kárhoztatják modernizmusa miatt, amikor ő régebbi korok felé fordulva, témák és formák felélesztésére törekedett. Az antológiában közölt versei azonban felkeltették Osvát Ernő figyelmét, aki meghívta a Nyugat szerzői közé, s első kötetét is a lap adta ki 1909 májusában.