Belgyógyászati diagnosztika

Az orvostudomány fejlődése folyamán világossá vált, hogy a gyógyítás és a bajmegelőzés leghatásosabban a kórokláncolat (etiológia, patogenezis) felderítésével lehetséges. Ez a folyamat akkor lehet sikeres, ha minél pontosabban ismerjük egyrészt az élőanyag összetételét, felépítését, működését, másrészt az adott körülmények között előforduló kórokozókat, végül e kettő kapcsolatának lehetőségeit. Az általános orvosi diagnosztika műveléséhez szinte az orvostudomány egészét kell ismerni. Azok a módszerek, amelyek az egészség, az öröklött és szerzett tulajdonságok, kóros eltérések felismeréséhez ma már többségében nélkülözhetetlenek, egyre növekvő külön szakmákat képeznek, egyre több és egyre bonyolultabb műszerrel, géppel, és egyre inkább olyanok, hogy szakavatott végzésük kívül esik nemcsak az általános orvos, hanem még a belgyógyász szakorvos hatáskörén is. A beteg valamennyi problémáját kellő gyorsasággal csak jól képzett orvosok tudják kimutatni, feltárni. A diagnosztika feladata az is, hogy az adott körülmények között nem kóros egyéni adottságokat is felfedjen, amelyek megváltozott körülmények között azonban az egyén átlagostól eltérő viselkedését eredményezhetik.