Bevehető-e az anatómia fellegvára? jellemzők

A könyv szándéka szerint nemcsak azoknak szól, akik már elkötelezettnek érzik magukat az élővilág tudományos igényű megismerésében, hanem azoknak is, akik nyitottságuknál fogva elcsábíthatók egy-egy intellektuális kalandozásra a biológia egyik alapvető területére, amelyet anatómiának hívnak. E könyv nem törekszik teljességre, hiszen célja nem tankönyvi szintű tematikus ismertetés. Sokkal inkább azt mutatja be, hogy megfelelő szemlélet és gondolkodásmód birtokában nemcsak arra van mód, hogy eligazodjunk e tudományterületen, hanem arra is, hogy eközben meglepő és érdekes, a hétköznapi életben is hasznos összefüggésekre bukkanjunk. Ezen túlmenően - nem titkolt módon - szeretne kedvet teremteni és bíztatást nyújtani e tárgy tanulásához és tanításához egyaránt.