BOTLÓFÜZEK OLTALMÁBAN

„a fák fagyos ágairól némána lopakodó idő rám hajolkörbelengnek a szelíd ősökléptüket hallom a föld alól –„jegyzi fel Zirig Árpád szeretett és féltett Kertjében: legyen az a Duna legnagyobb szigetén megbúvó, gyermekkori beketfai kert, a kis Duna és az öreg Duna ölelte Csallóköz tündérkertje, vagy a Kárpátok hegyei koszorúzta kert, hiszen mindhárom az ő megvallott hazája, az a megölhetetlen Haza, ahol otthon van, otthon kíván lenni, mert itt „szabadabb lehet a madaraknál, s ahol még a fák is szabadok lehetnek amp;quot;. Ebben a Hazában, ebben a Regnumban gyümölcsök teremnek, és összeérnek az utak: az öröm és a gyász útjai; összeérnek a folyók: a múlt és a jelen folyói, s összeérnek: egymásba kapaszkodnak a föld alatti és föld feletti gyökerek.Zirig Árpád költészete azt üzeni, hogy az erős lélek nemzetet hordoz, s ezt az erős lelket a belső derű s a botlófűzként egyre zöldbe boruló, megújuló, szívós erő táplálja, mint a „faágakat a törzs és a gyökerek amp;quot;. Ő „a nap égi útjától amp;quot; tanulja útját, hogy „