CSAKRA MEDITÁCIÓ - CD - jellemzők

A Földön a legfejlettebb élőlény, az ember, kozmikus energiák központja, amelyek testében és teste által nyilvánulnak meg. Az emberben és általa működő energia végtelen, ily módon képes magán addig dolgozni, míg eléri a tökéletességet, a végtelen teljességet, magát Istent. Ennek feltétele azonban az, hogy a benne lakozó erőket, erőközpontokat, azaz csakrákat rendszeresen fejlessze és helyesen, optimálisan használja. Akadályt képeznek problémáink, gondolathullámaink, vágyaink, alapvető éltető ösztönerőink, sőt előző életeinkből felgyülemlett karmáink, azaz sorsunk is, melyek a gyökér, azaz MULADHARA csakrában rejlenek szunnyadó állapotban. Ez a csakra az emberi fejlődés első lépcsőfoka, az állati és emberi tudat határvonala. A célunk ezért, hogy meditáció segítségével problémáink gyökerét a tudat fényébe emeljük, hogy végérvényesen eltávolítsuk őket, azaz feltárjuk okaikat és hatásukat, ill. `megfogjuk és irányba tereljük` ezeket az erőket. E hanganyagban szereplő ősi technika (MULA BAN