Csokonai Vitéz Mihály válogatott versei

"Ő volt, aki nem átallotta a kollégiumi rigmusokat meg a népdalokat verseknek nevezni, aki egyenesen arra bíztatott - s maga sem volt rest a kutakodásban -, hogy azon a nyelvi fertályon keressünk életes szavakat, s akkor élni fog az is, amit mi írunk. Azt mondta, az akadémikus nyelv fáradt és öreg, s alig van felkészülve a friss gondolatok kifejezésére. Kurvanjokat - hajtogatta a boroskancsó mellett és a nyelvőrökre gondolt -, nem vagyok én subrák. Ő volt az, aki először viszonyult szakmaszerűen a költészethez. Számtalan elméleti tanulmányban fejti ki verstani újításait, s végül is ő teremti meg a szimultán (magyaros és egyben időmértékes) magyar verset, ő az, aki karakteresen megkülönbözteti a hím- és nőrímet, felhagy a ragrím kényelmével, s mondhatni radikálisan megújítja a magyar költészet dallamvilágát. Olyan kedvvel versel, hogy a vers tartalmához még nem jutunk, már lenyűgöz az az életakarat, ami kirobban a szavakból, költői képekből. Rokokó - mondják sokan, igénytelen szépelgés... is lehetne, ha őt nem fogná annyira mélyen a valóság: a zefírek mögé igazi szelet tesz, a tengeri viharban tényleg tombolnak az elemek, s Ámor nyilait sem kis elhízott puttócskák lövik ki." (Részletek Háy János utószavából)