CUKOR - KREML jellemzők

2028-ban járunk ismét, Az opricsnyik egy napja világában, amelyről ezúttal teljes körképet kapunk. A Rettegett Iván-i rémuralmat a nemzeti giccsel egyesítő, „újjászületett” Oroszország már túl van a vörös és szürke „zavaros időkön”. Most a Nagy Falat építi, mely elkeríti az országot a külső ellenségektől, főként a megvetett Nyugat szabadosságától. Közben az Uralkodó vezetésével a titkos rendőrség és az opricsnyikgárda kemény harcot vív a belső ellenség ellen. Szorokin bámulatos fantáziával és nyelvi leleménnyel festi elénk ennek a riasztó, a középkori cárizmus, a kommunizmus és a fasizmus egynémely borzalmait már újraegyesítő, de egyelőre még viszonylag szelíd – édeskés és giccses – diktatúrának egy-egy szeletét: a Nagy Fal építésének egy napját, a szexre kiéhezett Uralkodónő ábrándozását, egy kocsmát, ahol a „hóhérok” épp megvitatják a vesszőzés és a korbácsolás előnyeit és hátrányait, egy nyilvánosházat, melyben az állami opricsnyik urat kényeztetik a leányok, egy ellenzéki gúnyirat