Diogenész showtlan valósága

"Azt tartják, aki halálhírét megéri, sokáig él. Nos a maximának szép kilátásai nyílnak a jövőre. (...) Néhány ezer évet megélt már ez a műfaj, lényegében látványos változások nélkül. Egyetlen más irodalmi produktumra sem érvényes eme alaki állandóság. Úgy tetszik, a tömörítés, a sűrítés, a paradoxon, - a csőre töltött szellem - követelménye nem is igen tűri a formai kísérletezéseket, kalandozásokat. Rövidlátó recenziók talán épp ezért utasították perifériára a huszonnégykarátos 'aranyköpést', mondván: így nem eléggé egyéni, nem igazán eredeti. Soproni István maximáit akár ellenpéldának is felhozhatnám. Ezek a jobbára keserű igazságok, a gondolatesszencia mesterművei. Egyediek és sajátosak, ugyanakkor a halhatatlan elődök évezredes hagyományának folytatói, tömör ötvözetei költészetnek, filozófiának. Jellemezhetem ezeket s magát a minden kort túlélő, ma is elevenen ható műfajt a szerző aforizmájával: A mű is csak olyan, mint a bűntény. Lehet tökéletes - az 'elkövetéséig'. Tűnődésre, elmélkedésre kész olvasónak ajánlom a kötetet. Saját fejünk termékeny használatára nevel." (Fekete Gyula)