Dorian Gray arcképe

A századvég híres és hírhedt angol írójának 1890-ben jelent meg a már saját korában nagy karriert befutott regénye. A címszereplő Dorian feltűnő, különleges szépsége elbűvöli festőbarátját, Basil Hallward-ot, aki az ifjú portréjával a bűntelen, tiszta naivitásnak állít művészi emléket. A színen feltűnik Lord Henry Wotton is, aki meggyőzi a festő modelljét, hogy ifjonti szépsége a legfontosabb erénye. Mikor Dorian ráébred arra, hogy fiatalsága nem tart örökké, kijelenti, hogy bármit megadna, ha maga helyett festett arcképe öregedne. Ebben a fausti pillanatban kívánsága teljesül. Ezután semmi nem áll az útjába, hogy hedonista, kicsapongó, nagyvilági életet. Mindig friss és üde, ártatlan ábrázata a leggyanúsabb pletykák ellen is kitűnő pajzs, a csábítás pompás fegyvere. Saját éteri szépsége elvarázsolja, nárcizmusán azonban fölülemelkedik az arckép változása miatt elő-előtörő aggodalma. A festményről tulajdon romló lelke néz vele farkasszemet… Wilde egyetlen regénye az angol irodalom alapműve, korának botrányirodalma. A fantasztikumba hajló történet egyértelmű célja kora társadalmának bírálata. Görbe tükröt állít egy olyan berendezkedésnek, melyben elvakítanak a külsőségek, melyben a felszínes szépség az élet értelme, tartalma pedig az élvezetek hajszolása.