Eberhard Windecke emlékirata Zsigmond királyról és koráról

A magyar történetírás Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár fél évszázados magyarországi uralmát sokáig a 15. század második felében élt Thuróczy János Chronica Hungaroruma alapján ítélte meg. A krónikás pedig mindent elkövetett, hogy az uralkodó személyét befeketítse. A nem túl rokonszenves Zsigmond- képet csak a kortárs krónikák felhasználásával tudjuk árnyalni. Erre a feladatra pedig keresve sem találnánk alkalmasabb művet, mint a király szolgálatában hosszú éveket eltöltött mainzi polgár, Eberhard Windecke emlékiratát.
Eberhard Windecke -akinek műveltsége és képzettsége egyaránt elmaradt a kortárs krónikaszerzőkétől- Zsigmond 1437. december 9-én bekövetkezett halála után nem sokkal kaphatott felkérést a birodalmi fejedelmektől és uraktól, hogy a király kíséretében és udvarában eltöltött hosszú évek eseményeit foglalja össze, és állítson emléket a megboldogult uralkodó cselekedeteinek és korának. (...) A kortárs szemével, és eredeti oklevelek felhasználásával -amelyekhez vélhetően Kaspar Schlick birodalmi kancellár jóvoltából juthatott- mutatja be a 15. század első évtizedeinek eseményeit. Ezek közül a magyar történészek számára elsősorban azok lehetnek értékesek, amelyek az ifjú Zsigmond és Mária eljegyzéséről; a Károly-pártiak tevékenységéről és Kis Károly, valamint fia, László magyarországi szerepléséről; az anyakirályné, Erzsébet haláláról, Mária fogságba eséséről; Zsigmond megkoronázásáról, fogságáról és második házasságkötéséről; továbbá a Kanizsai-felkelésről; Magyarország és Ausztria kapcsolatáról; avagy a király délvidéki törökellenes és Velence elleni hadjáratairól szólnak.