Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
Kóka Rozália újdonságát be sem kell mutatnunk, hisz egy sokunk által várva várt kötet, az Egy asszon két vétkecskéje című nagysikerű mű folytatása, testvérkéje, vagy inkább párja kerülhet az Olvasók elé, az Egy asszon, két asszon Bukovinai székely és moldvai csángó népi szerelmes történetek Eredeti gyűjtések alapján című könyv.Hosszú évek óta melengetem szívemben ennek a kötetecskének a tervét. Huszonnégy esztendeje, hogy elődje, az Egy asszon két vétkecskéje című könyvem először megjelent. Az abban megírt, számomra oly kedves, szomorú és vidám történetek műsoraim állandó szereplői lettek, az olvasók tetszését is elnyerték. Félig tréfásan, félig komolyan, újra és újra felvetődött bennem is, másokban is, hogy meg kellene írnom a férfiak vétkecskéit is. Meg is ígértem könnyelműen kiadóknak is, olvasóknak is, de amint hozzáfogtam a munkához, mindjárt kiderült, hogy tévúton járok. A vétkecskéket is, a vétkeket is együtt követik el az asszonyok és a férfiak. Nem is beszélve a sze
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg: