Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
A végrehajtó hatalommal nem rendelkező, "ceremoniális" államfő szerepe sem lehet tartalmatlan. A nemzet egységének, amit az elnöknek ki kell fejeznie, értéktartalma van. Ugyanúgy, mint az Alkotmánynak és az állam demokratikus működésének is, amelyek felett őrködni kötelessége. A köztársasági elnöknek tehát határozott elképzeléssel kell rendelkeznie ezekről az értékekről. Ugyanakkor viszonylag kevés a lehetőség arra, hogy ezeket képviselve az ország fontos problémáiról véleményt nyilvánítson. Beszédek és szimbolikus aktusok adhatnak erre alkalmat. Az államfő továbbá egyszemélyes intézmény, s az ebből adódó korlátokra minden megnyilvánulásában ügyelnie kell. Ez azonban nem szűkítheti működése személyességét csupán jellegzetes külső gesztusokra. Beszédeimben valóban én akartam megszólalni. Ahogy már az Alkotmánybíróságon magam írtam minden ítéletemet, úgy elnökként sem volt beszédíróm. Ennek az elhatározásnak sokat köszönhetek. A beszédekre alaposan fel kellett készülnöm, s eközben alapvető kérdéseknek végére kellett járnom, tisztázni kellett álláspontomat. Ez a könyv elnökségem mondanivalóját tartalmazza. A beszéd ugyan elszáll, de van, ami már eddig is nem egyszer visszatért hivatkozásokban, és van, aminek már érezhető hatása. A magam számára pedig számvetés e könyv összeállítása.
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg:
Egy elnökség lenyomata -... ár és hasonló termékek
Egy elnökség lenyomata - Válogatott beszédek és interjúk jellemzők