Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
Bukowskinál a műfaj szinte mellékes: versei tulajdonképpen rövid prózai írások, prózája színtiszta líra, frappáns dialógusai színműként is megállnák a helyüket. Ötvenéves koráig szinte kizárólag verseket írt, és első regényének, a Postának csak kiadója biztatására fogott neki.Ezt a képet azonban némileg árnyalják az Egy vén kujon jegyzetei című kötetben összegyűjtött szövegek. Ezek ugyanis azt igazolják, hogy Bukowski már a Posta megírása előtt is kísérletezett a prózával. Az írásokban többek közt a hatvanas évek végének politikai eseményeire reagál, és kiolvasható belőlük az íróra jellemző kritikus távolságtartás a tömegektől.Egy Vén kujon jegyzeteinek valamennyi írásában ott van már a későbbi Bukowski-regények és -novellák jellegzetesen nyers hangvétele, kíméletlensége és metsző humora. amikor felébredtem, a nap már fenn volt, én meg az ágy alatt hevertem. kimásztam és megállapítottam, hogy talpra tudok állni. széles vágás az állam alatt. lehorzsolt csuklók. voltak már pokolibb másn
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg: