Egyháztörténeti lexikon 1. jellemzők

Az utóbbi években Magyarországon is örvendetesen megnőtt a katolikus egyház kétezer éves története iránti érdeklődés, nagy számban jelennek meg a témába vágó tudományos publikációk, fordítások. Ugyanakkor mindmáig hiányzott a hazai könyvpiacról egy olyan széles látókörű, ugyanakkor könnyen használható munka, amely egyrészt áttekintést nyújt az egyház történetének egyes korszakairól, az európai országok és a többi kontinens helyi egyházainak múltjáról és jelenéről, valamint az egyháztörténet "klasszikus" témáiról, másrészt összefoglalja a nemzetközi kutatás legfrissebb eredményeit. A JEL Könyvkiadó erre a hiányra és a felsőoktatási igényekre tekintettel döntött úgy, hogy megjelenteti magyar nyelven a patinás német kiadó, a Herder által gondozott Lexikon der Kirchengeschichte című könyvet, amely a szakmai körökben méltán nagyra becsült Lexikon für Theologie und Kirche legújabb változatának egyháztörténeti szócikkei alapján készült.
A Kiadó az "Egyháztörténeti Lexikont" azzal a bizakodással bocsátja a magyar olvasóközönség elé, hogy hasznos segédeszközévé válik az egyháztörténelem oktatásának, és az érdeklődők számára sok új ismeretet nyújt.