Elefánt a hídon

Az ökológiai antropológia a természet- és társadalomtudományok határmezsgyéjén található diszciplína, amely a kultúra és a természeti környezet kölcsönhatásrendszerével foglalkozik. Ez a tudományág a határhelyzetéből fakadó problémákat a két nagy tudományterület összekötésével, a köztük ívelő hídon való átkeléssel igyekszik megoldani. S miért elefánt képében? Gyakran felmerül, hogy az ökológiai antropológia fejlődése valójában inkább csak a különböző megközelítések kidolgozásában, és azok vehemens védelmezésében testesül meg. Ezért e tudományszak helyzetét egyes művelői a vak emberek és az elefánt meséjével jellemzik. Mindegyik az elefánt más-más részét tapogatja, s emiatt más elképzeléseik vannak arról, mi is az elefánt valójában. Az elefánt egészét azonban senki sem érzékeli. Ebben a könyvben a szerző arra tesz kísérletet, hogy a saját tapogatózásai eredményét megossza az olvasóval. Néhány korábbi tanulmány átszerkesztése, újraírása és kiegészítése révén készült a könyv első felét alkotó, öt fejezetre tagolt esszé, amely az ökológiai antrolpológia elnevezéséről, tárgyáról, bizonyos megközelítési lehetőségeiről, illetve e diszciplína 21. századi állapotáról szól. A második részt a Liget folyóiratban megjelent, az ökológia társadalomtudományi alkalmazásának lehetőségeiről folytatott vita dokumentumai alkotják. A szerző vitaindító tanulmányát három kolléga (Lányi András, Borsos Béla és Kiss Lajos András) referátuma követi, majd ezt a részt a szerző viszontválasza zárja. A kötet, amely az első nagyobb lélegzetű kiadvány Magyarországon az ökológiai antrolpológia tárgykörében, remélhetőleg segít minden érdeklődőnek, hogy megalkossa a maga képét erről a tudományágról.