Életünk - Jézus tükrében jellemzők

Jézus példázatai tükrök, amelyekbe, ha belenéznek, önmagukat látják. Nem csoda, hogy keresztre feszítették!
Az egyik gyülekezetben igen megfogyatkozott a templom látogatottsága s emiatt a lelkipásztor nagyon gyötrődött. Már csak a temetési istentiszteletekre jöttek össze a hívek. Az üres templom harangja az egyik vasárnap délután elkezdett kongani, hosszan és sokáig. A faluban feketébe öltöztek az emberek - valaki meghalt, hív a harang -, és mentek a templomba. Szokás szerint ott volt a koporsó, és ahogy elvonultak mellette, mindenki belenézett. Nem volt benne más, mint egy tükör. Amikor belenéztek, mindenki önmagát látta a koporsóban... A megdöbbent gyülekezetnek a pap azt mondotta: - Igen, ez a szomorú igazság: meghalt a gyülekezetünk. - Az emberek megrendültek, sírtak, bűnbánatot tartottak. És új élet kezdődött. Jézus példázatai ilyen tükrök! Akik úgy néznek bele, hogy megrendülnek és érzik, ez én vagyok, nekem szól - azoknak lehetséges az új élet és az új kezdet.